Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A balladaíró Arany

    A műfaj a XVIII. század második felétől vált egyre népszerűbbé. Nálunk Greguss Ágost: A balladáról c. könyvének megállapításai bekerültek az irodalmi köztudatba. Híres definíciója szerint a ballada �tragédia dalban elbeszélve�. A ballada tehát a három irodalmi műnemet egyesíti, talán ezért is kedvelte a romantika korának embere. Gyulai Pál is ír erről, amikor azt vallja: �A balladát nem ismerte, vagy legalább nem művelte a classicai kor, mely nem kedvelte a vegyes műfajokat. Egészen modern műfaj ez, melyet a műköltészet mindenütt a néptől vett át.�
A ballada modernségére, a XX. századi irodalomra gyakorolt hatására Imre László is felhívja a figyelmet: a nyelvi eszközök teherbíró képességének maximális kihasználása nemcsak a ballada, de a XX. század irodalmának céljaként is megfogalmazható. Ezt igazolja Barta János is: �A nyelvi elemek minimumával érni el a hatás maximumát�.
Mindez megmagyarázza, igazolja, hogy miért időszerű, miért fontos napjainkban is foglalkozni Arany balladáival, felhasználva erre a modern technikai vívmányokat is.

 

     A ballada és Arany

    Aranyról szokás úgy beszélni, mint a �ballada Shakespearejé�-ről. �A legmagyarabb költő� (Németh László) egyéniségéhez, művészi hajlamához valóban közel állt ez a műfaj, amit az is bizonyít, hogy egész pályáját végigkíséri a ballada.

    Egyetértőleg idézhetjük Riedl Frigyes és Barta János véleményét:
�Remekmű akkor keletkezik, ha valamely nagy tehetség megtalája a tehetségének leginkább megfelelő műfajt és tárgyat.� (Riedl)
�Azt a műfajt és tárgyat kell megtalálni, amely kora életviszonyaiból természetesen sarjad ki.� (Barta János)

    Valóban Arany ballada iránti érdeklődése és a kor balladakultusza szerencsésen talál egymásra. A ballada kedveltségét az is jelzi, hogy a Kisfaludy Társaság egymás után három évben is (1837, 1838, 1839) balladapályázatot írt ki.
    Arany elméleti írásokban is foglalkozik a balladával, de mégis azt tekinthetjük a legfontosabb eredménynek, hogy a hazai és a külföldi népballadák ösztönzését felhasználva magas színvonalon aknázta ki a műfaj lehetőségeit.

 

    Arany balladaíró korszakai

A költői pályán végigtekintve három balladaíró korszakot különíthetünk el:

    I. 1846-1850

    Ebben a korszakban viszonylag kevés és igen különböző hangnemű balladát ír Arany.
Ide sorolhatjuk a következő műveket: A varró leányok; A méh románca; Szőke Panni; Rákócziné; A honvéd özvegye.

    II. 1852-1857

    A nagykőrösi évek tekinthetők a balladák a leggazdagabb forrásának.
Pl.: Rozgonyiné; Török Bálint; V. László; Ágnes asszony; Bor vitéz; Szondi két apródja; stb.

    III. 1877

    Ebben az évben születtek az Őszikék balladái.
Pl.: Tengeri-hántás; Vörös Rébék; Tetemre hívás; Híd-avatás

 

    A balladák csoportosítása, jellemzői

    A balladák csoportosítása nem könnyű feladat. A leggyakoribb tematikai rendszerezés mellett a legkülönbözőbb szempontok is felbukkannak.
A tankönyvekben fellelhető osztályozás helyett mi az Imre László könyvében megismert szempontok alapján a balladák alábbi csoportjait különítjük el:

    1.) A népi balladák az ún. alföldi balladáktól nyertek ihletést. Ez a típus a mélylélektani módszert is felmutatja (pl. Ágnes asszony), sőt a hézagosság révén a skót illetve a székely népballadákkal is rokonságot tart. (pl. Vörös Rébék)

    2.) A drámai balladák középpontjában egy jelenetsor áll, emellett a párbeszédes forma, a síkváltások, a tömörítés is jellemzi ezeket a műveket. (pl. Tetemre hívás; V. László)

    3.) Históriás énelek hatását mutató balladák. Légkörük tragikus, de katartikus hatású. (pl. Török Bálint; Szondi két apródja)

    4.) A románcos balladákra a derűs színezet a jellemző. (pl. Rákócziné)

    5.) A romantikus balladák a kísértetballada, a rémromantika hatását mutatják. (pl. Híd-avatás)

    6.) Anekdotikus balladák
    Kétséges a balladákhoz való besorolásuk (pl.: A méh románca, Pázmán lovag).

    �Arany 25-30 balladája tehát - írja Imre László - nem alkot egyneműsíthető egységet, legalábbis öt-hat alapváltozattal kell számolnunk, amelyek nyelv, kompozíció, emberszemlélet, verselés, légkör stb. tekintetében meglehetősen távol állnak egymástól.�
    A balladák elemzésekor a művek különböző rétegeire figyelhetünk fel. E rétegek közül talán a legfontosabb az eszmék, a jelképek síkja, az erkölcsi értékek felmutatása.
    A történelmi múlthoz, a megtörtént eseményekhez kötődő balladákban a feldolgozás módja, az esetleges módosítások sokat elárulnak a művész céljáról. A történelmi balladák 1848 után példát mutatnak a hűségre, a helytállásra, a lelkierő megőrzésére. Ez egyeránt fontos a költő és a nemzet számára is.
   Az egyes balladákhoz kapcsolódó háttérinformációk gazdagíthatják a művek jelentésrétegeit. Gondoljunk pl. A walesi bárdok keletkezésének körülményeire. A történelmi balladák legnagyobb értéke a történelem művészi - gondolati kiaknázása, a közös eszmények megteremtése.

    Talán sikerült érzékeltetni, hogy az Arany-életműben a balladák kitüntetett szerepet töltenek be.

    Összegzésként álljon itt az alábbi idézet:

    �Arany tehát nem annak révén alkotott maradandót a balladában, mintha valami végleges, klasszikus változatot dolgozott volna ki, hanem azért, mert a népballada, a Shakespeare-tragédia, a történelmi kisepika, a románc, a romantikus költői alakzatok és az anekdota műfaji indításait a Goethe-Schiller-féle német műballada, valamint a skót, magyar és székely népballada ismeretéből merített általánosabb ballada-képlettel elegyítette, s ezáltal nemcsak egyedi, csakugyan világirodalmi mércével mérve is eredeti műalkatot munkált ki, hanem ezen belül az eltérő variánsok sokaságával tudott igazodni a kor kihívásaihoz, belső készetéseihez és művészi, költői törekvéseihez.�

    (Imre László: Arany János balladái)