Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Balassi Bálint (1554-1594) A magyar nyelvű líra első világirodalomi szintű képviselője. Nemcsak a költeményeiben megjelenő lírai hős mutat reneszánsz jellemvonásokat, hanem tényleges életrajza is egy reneszánsz személyiséget állít elénk. Élete: 1554-ben, Zólyom várában született, nemesi családban. Bornemissza Péter nevelte. 1565-től Nürnbergben tanult, Padovában is megfordult. 1569-ben apját, Balassi Jánost összeesküvéssel vádolták. Ettől kezdődően a család és az ifjú Balassi élete is állandó konfliktusokból, perekből állt. Apját 1572-ben fölmentették a vád alól. Az Erdélyi Fejedelemség ellen hadba vonuló Balassi Bálint nemcsak átállt Báthory Istvánhoz, hanem követte is őt Lengyelországba, mikor Báthoryt lengyel királlyá választották. Családjának fenyegetettsége miatt hazatért. Sikertelen érvényesülési és házassági kísérletek után rászakadt az összes, zavaros családi ügy. Nagy szerelme – Ungnád Kristófné Losonczy Anna, az Anna versek ihletője – sokáig támogatta, de nem ment hozzá feleségül. Később házasságot kötött unokatestvérével, Dobó Krisztinával. Katonáival elfoglalta Sárospatak várát, s ezzel újabb veszedelmekbe sodorta magát. Magára vonta a Dobó rokonság, az udvar és az egyház haragját is. Hosszú és gyötrelmes küzdelmek után eladta meglévő vagyonát, felbontotta a házasságát, rekatolizált és menekülésre készült. Érsekújváron katonáskodhatott, de elcsábította kapitányának feleségét, s ezzel újból kezdődtek „hányattatásai”. Végső elkeseredésében ismét Lengyelországba „bujdosott”, ahol Wesselényi Ferenc és felesége, Szárkándy Anna vendégszeretetét „élvezte”. Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a Célia – versek ihletője Szárkándy Anna volt. A legújabb kutatási eredmények azonban ezt nem tartják valószínűnek, s azt feltételezik, hogy Balassi feleségéhez írta őket. 1591-ben tért vissza újra Magyarországra, ahol megpróbálta visszaszerezni elveszett birtokait. Új szerelmet is talált (Fulvia), majd 1593-ban, a tizenöt éves háború kezdetekor ismét katonának állt. 1594. május 19-én halálos sebesülést szerzett Esztergom ostrománál, s tíznapi szenvedés után meghalt. A XVI. század a magyar reneszánsz második nagy korszaka volt. Bár ekkor sincs még fejlett polgárságunk, s hiányoznak a nagy kulturális központok is, a reneszánsz irodalmi műveltsége mégis szélesebb körben és már magyar nyelven terjedt el. A tragikus helyzet ellenére gazdag irodalom bontakozik ki. Ennek a fejlődésnek a leglényegesebb mozgatója a reformáció volt. A reneszánsz és a reformáció között sajátos és ellentmondásos kapcsolat alakult ki. Azt a célt tűzte ki, hogy mindenki a saját nyelvén olvashassa, és maga magyarázhassa a szent szövegeket. Nemzeti nyelvekre kellett tehát lefordítani a Bibliát. A könyvnyomtatás (Guttenberg 1540) révén nagy példányszámban és viszonylag olcsón lehetett már terjeszteni a könyveket. A magyar Biblia fordítását paptársaival Károly Gáspár készítette el. Művei, költészete Balassi mindvégig hű maradt a költészethez, az irodalomhoz. Első munkáját még nürnbergi diákévei alatt fordította (Beteg lelkeknek való füves kertecske, 1572, Krakkó), szüleinek szánva vigaszul. Balassi életművében talán nem, de élete szempontjából jelentősek emlékiratai, levelei, melyek peres ügyeihez kapcsolódnak. Verseinek jelentős részét a kortársak is csak kéziratban ismerték, nyomtatásban csak istenes versei jelentek meg. Szerelmes verseinek kéziratos másolatait őrző ún. Balassi-kódex csak 1874-ben került elő. Drámájának (Szép magyar komédia) kiadására 1958-ban került sor Fanchali Jób kódexének felfedezésével egyidőben. A XX. század 50-es, 60-as éveiben terjedt el az a hitelesnek tűnő elképzelés, mely szerint Balassi versciklusokra osztotta költeményeit, tehát nem időrendi sorrendben tervezte verseinek megjelenését, hanem témakörök szerinti bontásban: istenes versek, szerelmes versek, egyéb (vitézi) költemények. A Balassi-kódexre támaszkodó feltevés szerint, mindhárom téma 33 műből állt volna, a kötet élén egy vallásos prológusverssel (himnusszal). Így egy tökéletes középkorias szerkesztésű (1+3*33), humanista-reneszánsz kötetté állt volna össze a verses kötet. Ennek a kompozíciótervnek a létezését a legújabb kutatások is megkérdőjelezik, ugyanakkor a tematikus bontás lehetőségét nem zárják ki. A XVI. század gazdag irodalmi életének legnagyobb teljesítménye Balassi Bálint költészete. Őt tekinthetjük a magyar nyelvű irodalom első klasszikusának, világirodalmi szintű költőjének: tehetségével és kitűnő formaérzékével múlta felül kora átlagköltőit. Ízig-vérig reneszánsz egyéniség volt. Életének mindegyik jelentősebb eseménye hozzátartozik a reneszánsz kor világához: a vitézkedés és a szerelem, a versírás, a felekezetváltoztatás vagy a házasság. Stílusának jellemző sajátosságai a harmóniaigényéből fakadnak: fő témája a szerelem. A reneszánsz minden ismérve kimutatható költeményeiben: főleg szerelmi és katonadalaiban az eszményítés-költészete. Ő szólal meg verseiben először magyarul, s katonaköltő lévén nála szerepel először az "Édes hazám gondolata". Legfontosabb forrásai: a reneszánsz sajátosságokat szolgáltató európai humanista szerelmi költészet, a közvetlen magyar költészeti előzmény s a kódexirodalom. Verseit ciklusokba rendezte, összefüggésrendszerré formálta. Minden a tudatos szerkesztés következménye. Balassi eredetiségével, a reneszánsz stílusjegyek alkalmazásával mindannak az összefoglalója, amit a magyar költészet a középkorig produkált. Szerelmi költészete: Balassi Bálintot tekinthetjük a magyar nyelvű irodalom első klasszikusának, világirodalmi szintű költőjének. A szerelemben nagyon kicsapongó természetű költő volt. A reneszánsz ember öntudatával a szerelmet az emberi élet egyik legfőbb értékének tekintette. Nagy szerelme Losonczy Anna, Ungnád Kristóf felesége. Vele több futó kalandja után ismerkedett meg 1578-ban. Szerelmük közel 6 évig tartott, felhőtlenül boldog e viszony csak az első két-három hónapban volt. Ennek a szerelemnek a tüzében formálódott igazi költővé. Ekkor írott Anna versei még csak szárnypróbálgatások. Azért, hogy súlyos anyagi gondjait rendezze, 1584-ben érdekházasságot kötött első unokatestvérével, Dobó Krisztinával, és hozományként elfoglalta Sárospatak várát. Ezzel a házassággal a vérfertőzés és a felségsértés vádját vonta magára. Áttért a katolikus hitre, de a házasságát mégis érvénytelenítették. Anyagi gondjai növekedtek, szerelmi botrányai fokozták rossz hírét, és egyre lejjebb csúszott a társadalmi ranglétrán. Egy ideig Érsekújváron szolgált hadnagyként, de a főkapitány kiutasította a várából, mert felesége beleszeretett. Losonczy Anna időközben megözvegyült. Vakmerő házassági reményeket táplált iránta a költő. A nő azonban hallani sem akart a rossz hírű és vagyontalan emberről. 1590-ben Wesselényi Ferencnél vendégeskedett. Házigazdája felesége, Szárkándi Anna az ekkor keletkezett Célia versek ihletője. A Júlia versek az Anna szerelem második korszakának szülöttei. Ezek a versek a szerkesztés eredményeként a boldog találkozás ujjongó örömétől a lemondás teljes reménytelenségéig széles érzelmi skálán helyezkednek el. Ezzel párhuzamosan Júlia egyre elérhetetlenebb eszménnyé, az élet értelmének egyetlen jelképévé válik. A Júlia ciklus egyik fontos jellemzője, hogy a végéről hiányzik a megnyugvás. A Júlia versekkel nem ért el eredményt. Ezután íródtak Célia versei. Érzéki, láttató képekkel írja le ezt a szerelmi élményt. A versek majdnem mindegyikében megtalálható a Balassi strófa: 3*3-as egység (3 soros versszakok, egy versszak is 3 részre oszlik föl, belül is rímelnek a szótagok, két hatszótagos után egy hetes rímképlet.) Balassi szerelmi lírája a középkori trubadúrköltészet és a reneszánsz költészet szintézise. Bizonyosan ismerte Petrarca Daloskönyv című kötetét, mégsem hatott rá Petrarca annyira, hogy szerelmes verseit petrarkista verseknek nevezhetnénk. Elsősorban Janus Secundus Júlia-versei hatottak szerelmi lírájára. Szerelmi költészetének témája a szerelmes férfi és a szerelme közti távolság, a különböző udvarló – bókoló gesztusok, szerelmének fölmagasztalása stb. Lényeges eltérések vannak már a Losonczy Annához fűződő szerelem két ciklusa: Anna-versek és Júlia-versek között is, de még nagyobb a különbség e ciklus versei és az ún. Célia- (vagy Coelia) ciklus versei között. Balassi szerelmi lírája az utóbbi ciklusban érte el a legmagasabb fokát. Júlia-versek A Júlia-ciklus versei – pl. Hogy Júliára talála…, Júliát hasonítja a szerelemhez…, Hogy Júliának s nem az szerelemnek adta meg magát – mind formai, mind hangulati-tartalmi elemeiben egységesebb. A költő ekkorra már megtalálta saját hangját, egyéni stílusát, formáit. A Júlia ciklus verseiben egyre gyakrabban alkalmazza a hármas osztatú, a költőről elnevezett, Balassi strófát. A Balassi-strófa formája és rímképlete: 6-6-7, 6-6-7, 6-6-7; a a b – c c b – d d b. A Júlia-ciklus versei nemcsak formai szempontból jelentenek előrelépést. A versek képi világa, a megszólaló (beszélő) őszinte hangja az átélt érzésekről tanúskodik. Bár a Júlia-versek megtartották a hagyományos motívumokat, gesztusokat, ezek mélyebbek, bensőségesebbek, mint a korai versek. A szerelem – úgy tűnik – már nem megénekelhető téma a költő számára. Az érzelmi – hangulati hullámzásuk, végletességük, a hangnemváltások személyessé teszik e verseket, s háttérbe szorítják a pózokat, sémákat. Ezekben már erőteljesebb a virágénekek, világi szerelmes versek hatása is. Hogy Júliára talála, így köszöne neki Török népdalra írt magyar vers. Hangsúlyos, magyaros verselésű, két soros versszakokból álló vers. Belső rímes, minden sor négy ütem és négyszer négy szótagból épül fel. A reménytelen szerelem petrarcai konvekcióra épül. A hat versszak arányos elrendezést mutat. Az igeidő jelenből múltra váltása a záró versszakban. Az első öt versszak szerkesztése szimmetrikus jellegű. Az egész vers elragadott ujjongó bókok halmaza. Túlzással indul: „Ez világ sem kell már nekem...”. Boldog felkiáltás, üdvözlés. Júlia nélkül értelmetlen a világ. Az imádott hölgy tulajdonságai nem derülnek ki, csak a költő érzelmei. A köszöntéssel nem áll arányban a válasz. Az első versszak és az ötödik első sora egyaránt közvetlen vallomás, mely az eszményített nő értékét jelenti ki. A közrefogott három versszak szintén a Júlia iránti hódolatot fejezi ki, de a kerettől eltérően teljes egészében metaforákra építve. A köszöntés nem csupán a találkozáskor szokásos köszönéssel azonos, hanem hódolat kifejezése is. Az első versszak viszonylag semleges köszöntő formuláját – mely Balassi idejében megszokottnak számított – az ötödik versszakban szakrális (vallási jellegű(?)) jellegű váltja fel. A bókok halmozásán keresztül (szívem, lelkem, szerelmem) jut el az 5. versszakig, melyben vallomást tesz: „Csak téged óhajt lelkem”. Az utolsó versszakban látszik a szerelmesek közötti végtelen távolság. A megközelíthetetlen Júlia képével zárul a vers, mivel Júlia csak elmosolyodik Balassin, ki térdet és fejet hajt előtte, nem viszonozza szerelmét. A köszönést követő megszólítások is a fokozások elvére épülnek. Az ötödik versszak egy jelzős szerkezet keretében viszi tovább a képsort. A versben felfedezhetjük a középkor udvarlóköltészetének elemeit: - virág metaforákkal nevezi meg: viola (fiatalság), rózsa (szerelem) - ütemhangsúlyos verstechnika: hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok váltakozása alkotják a ritmust, kétütemű nyolcasok (ütemosztás: 4/4), pattogó, élénk ritmus - felsorolások, fokozások, ellentétek (nap - szemöldök feketesége) - alliterációk (élj, élj életem) Célia-ciklus A Célia-ciklus verseit – pl. Kiben Júliához hasonlítja Céliát…, Kiben az szeretőjétül való elváltan kesereg…, Kiben a kesergő Céliárul ír – a költő Balassi-strófában írta. E versek formai egyenletessége mellett lényeges képi, hangulati, kompozíciós, szerkezeti elemeiknek kiforrottsága, esztétikai igényessége. A költő a maga által teremtett formához tudatosan kapcsolja a képi eszközöket. A versek képiségére a finomság és az expresszivitás egyaránt jellemző: a szerelmes férfi aggodalma, fájdalma eggyé olvad szerelmese fájdalmává, vagy két szerelmének összehasonlítása saját sorsának, végzetének jelképévé válik. Kiben a kesergő Céliáról ír Az „öccsét szépen sirató” Célia ábrázolását az önállósult képek kifejezőerejére és szépségére bízza. A hasonlatok mennyisége is a vers nagyobb részét teszik ki: egy-egy vsz. 2/3-át foglalják el, a költő nem fűz hozzájuk megjegyzést. Az első két versszak szerkezete szinte teljesen megegyezik egymással. Mindegyik 1-1 hasonlatra épül. A záró versszak megőrzi ezt a hasonlatokra épülő szerkezetet, de részlegesen átalakítja. A letisztult, leegyszerűsített versben a szimmetria reneszánsz törvényszerűsége érvényesül: az 1. és a 3. vsz. részletesen kibontott hasonlatai (fiát levesztő fülemile, a félben metszett liliom) Célia keserű fájdalmát érzékeltetik. A közte lévő 2. szakasz hasonlata (a rózsát tisztára mosó, pirosát kiterjesztő harmat) viszont a bánatában, könnyei záporában még vonzóbbá váló asszony szépségében való gyönyörködést fejez ki. A 3. vsz. szerkezete az előző kettőhöz viszonyítva megváltozik: Célia megrendülését itt 3 hasonlat fejezi ki, melyek körbe ölelik a hasonlítottat. A verset záró kép (a tavasz harmatja) visszautal a 2. strófára, s így a költemény végső kicsengésében, nem a szerelme kétségbeesésére, inkább a sírásban felfrissülő, megújuló szépségére esik a hangsúly. A vers lírai tartalma: ámuló csodálkozás a szeretett nőn, akit egy kivételes állapot, a sírás új oldalról világít meg, s még szebbé varázsol. Istenes versek Balassi Bálint az istenes költészet megteremtője is. Az istenes líra és a középkori vallásos líra és a reneszánsz kori protestáns énekköltészet hagyományain alapul, de sok szállal kapcsolódik a korabeli vallásos epikához és a korabeli irodalomban szintén elterjedt jeremiádákhoz, siralmas énekekhez is. Balassi istenes versei a későbbi századokban sok magyar költő (pl. Ady Endre, József Attila) által folytatott útját jelentik e lírai ágnak. Balassitól származik az első magyar versgyűjtemény. 66 versből áll, mely két 33 versből álló részre osztható. A két rész zömét az Anna- ill. Júlia-ciklus, továbbá kisebb szerelmek leírása alkotja. A kötet egésze mégsem szerelmi versciklus. Az első részt a Bocsásd meg úristen kezdetű istenes vers zárja. A kevés erre vonatkozó adat szerint ezen a 66 vers elé szánta 33 istenes versét, amelyből viszont nem mind készült el. A három 33 versből álló rész elején a szentháromság 3 tagjához szóló, 99 soros Három himnusz állt volna. Egészen biztos, hogy Balassi a Szentháromság jelképét látta a hármas számban. Azok a versek, melyek egyik versgyűjteményében sem helyezhetők el kizárólag istenes versek. Ezek alkották volna a 99 versből álló gyűjteményének első 33 költeményét. Ezek között fordítás is akad. Ha A híres XLII. zsoltár Balassi által átköltött változatát összehasonlítjuk Szenci Molnár Albertnek megjelent fordításával, akkor kitűnik Balassi nagyobb nyelvi ereje, gazdagabb metafora-használata, eltérő világképe is. Balassi a hit után vágyakozik, benne látja Istent, távol áll tőle a felekezeti szellem, egyénként áll szemben Istennel. Nem hisz egyházakban, verseiben nincs nyoma egyházi hovatartozásnak. Vallásos lírája jellegzetesen reneszánsz jelenség. Vallásos költészetében alkotta a legeredetibbet. Nyelvileg is ezek a művei a legszebbek, szóképei itt a legmélyebb értelműek. Adj már csendességet… Lengyelországban, „az tenger partján, Oceanum mellett” írhatta 1591-ben talán legszebb istenes énekét, az Adj már csendességet… kezdetű költeményt. A földi boldogság lehetőségében véglegesen csalódott ember most már csak a belső békét, a lélek csendjét igyekszik elnyerni. Belső ellentétektől feszülő, izgatott menetű alkotás ez: csupa kérlelő könyörgés, perlekedés, vita és szenvedés, érvelés. Ezt a belső hullámzást jelzi a különböző mondatformák állandó váltakozása (felszólító, kijelentő, kérdő, óhajtó mondatok). Új, az eddigiektől eltérő strófaszerkezet jelentkezik itt, egy megrövidített Balassi-versszak. Ha a belső rímeket figyelembe vesszük, hatsoros strófákat kapunk. A kétütemű hatos sorok közé iktatódik egy-egy megtört, külön rímmel kiemelt, egyetlen ütemből álló félsor (3., 6. sor) az erőteljes sormetszet utáni szünettel minduntalan megtörik a páros rímű hatosok nyugodtabb verszenéjét, s megrendültséget, érzelmi feszültséget visznek a versbe. A 8 strófából álló költemény három szerkezeti egységre tagolódik: 1-2. versszak: könyörgés; 3-6.: érvelés, indoklás; 7-8.: könyörgés. A középső szerkezeti szakasz az érvelés mellett az önmagával folytatott belső vita is egyúttal: „vétke rútsága”, „éktelen bűne” a kárhozat félelmét kelti fel, de a Megváltó kínhalála, az Isteni irgalom nagysága az örök üdvösségbe vetett hitét erősíti. Ha az áhított harmóniát a földi életben nem találhatta meg már az ember, a költő megteremtette a szépség és a szellem külön harmóniáját, rendjét a művészi világban. Balassi vallásossága Balassi protestáns nevelésben részesült, protestáns iskolában tanult, protestáns hite azonban nem volt mély vallásosság. Sokkal inkább a kétely, bizonytalanság jellemzi hitét, mint a meggyőződés. Rekatolizálása nem feltétlenül jelenti a „régi” hitre való visszatérést (bár halálos ágyán meggyónt), inkább személyes biztonságának érdekében döntött így. Nem lehet pontosan azt sem megállapítani, hogy az ellenreformáció „harcos” vitairatát miért akarta lefordítani. Annak ellenére, hogy Balassi istenes verseit nem sorolhatjuk a korabeli vallásos irodalomba, megtaláljuk művei között a protestáns énekköltészet kedvelt műfajait: bűnbánó énekek, zsoltárparafrázisok, dicsérő énekek, könyörgések. Istenes verseket első költői kísérletei óta írt élete végéig. Egyik első istenes verse – Balassi Bálint nevére, kiben könyörög bűne bocsánatjáért… - bűnbánó ének. Balassi zsoltárparafrázisai az eredeti szövegek szabad, lírai átdolgozásai. Az egyházi szövegekkel szemben a Balassi-változatokban a hangsúly a személyességen, az individuum és Isten viszonyán van. Ezekben a költeményekben a szenvedő, sokszor magányos, bűntudatos ember szólal meg. Balassi istenes verseinek formaiságára szintén a sokféleség jellemző. Egyrészt meghatározza a versformát a dallam, másrészt saját kedvelt formáiban írja e verseit is, pl. Szentháromságról írt három himnuszát háromféle formában: az első négysoros, bokorrímes (a a a a) a tizenegyes strófákból áll, a másodikat Balassi-strófában írta, a harmadik formája három kétütemű tizenkettes sor és egy hatszótagú zárósorból álló bokorrímes strófa. Balassi istenes énekeinek középpontjában az ember áll, akinek kételyeire, bizonytalanságaira nem gyógyír a hit. Istenes verseiben a bűntudat, a gyötrődés, a kín, a szenvedés nem konvenciókon alapuló szerep, hanem őszinte, tiszta gondolat és érzés. Vitézi énekek, tavaszénekek Vitézi énekei, tavaszénekei más oldalról mutatják be a költőt, mint a szerelmes versek vagy istenes énekek. Ezekben a versekben egyszerre jelennek meg a reneszánsz-humanista filozófia és a katonaénekek hatásai. Balassi életének jelentős részét töltötte ki a katonáskodás, a háború. Nemesi rangja is kötelezte erre. Balassi vitézi énekei közül csak négyet tekinthetünk szorosabban véve a témába tartozónak: a Kiben örül, hogy megszabadult a szerelemtül…, a Széllel tündökleni…, és Borivóknak való kezdetű versei átkötések. Egy katonaének (Végek dicsérete) Balassi költői hagyatékában egyetlen katonaének van, ez a vers, melyet latin megjelölése alapján "A végek dicsérete" címen is szoktak emlegetni. A bámulatos szerkeszteni tudás, a szavakkal való gazdálkodás, a feszesen kimért kifejezések súlyos tömörsége, a képek festőisége egyenrangúvá teszi a költeményt a Júlia-énekekkel. Ez az egyetlen valódi katonaéneke a költőnek, műfaja életkép. Nem a közvetlen élmény ihlette ezt a kiemelkedően szép verset, nem csaták hevében, harcok szünetében született: a búcsú, az emlékezés és a távlatot teremtő visszatekintés volt alkotóforrása. 1589-ben hazáját örökre elhagyni készülve még egyszer összefoglalta mindazt, ami életében valóban múlhatatlan értéknek bizonyult. A minden más téren hírhedtté vált költő vitézi erényeit senki nem vonhatta kétségbe: emlékművet állíthatott Egernek, a vitézi életforma eltűnő hőskorának és önmagának is. A szerkezetben, a vers felépítésében a mellé- és a fölérendeltség, a harmónia és a szimmetria reneszánsz rendje, törvényszerűsége érvényesül, s uralkodó szerkesztési elve a hármas szám, Balassi-strófában íródott. Az "Egy katonaének" hárompillérű verskompozíció, ez a három pillér az 1., az 5., és a 9. strófa. Az első versszak egy lelkes, emlékeket felidéző szónoki kérdéssel kezdődik, mely önmagában rejti a választ is: "Vitézek, mi lehet az széles föld felett szebb dolog az végeknél?" A vitézek egyben az egész költemény címzettjei: nemcsak róluk, hozzájuk is szól a vers. A szónoki kérdés elsősorban a természet harmonikus, egyetemes szépségével érvel a végvárak élete mellett, felsorakoztatva - a tavaszénekekhez hasonlóan - mindazt, amit a kikelet értékként az embernek nyújtani tud. A következő szerkezeti egység (2-4 versszak) az első strófa ujjongó állítását igazolja, részletezi. Az objektív valóság elemeiből összeállított mozgalmas képek sorozatában jeleníti meg a végvári vitézek életének egyes mozzanatait: a harci kedvet, a portyára készülést, az ellenség elé vonulást, a vitézi felszerelést, az ellenséggel való megütközést, a párviadalokat, majd a csata elmúltával a letáborozást és elnyugvást. Nem titkolja a vitézi élet férfias keménységét és veszélyességét, sőt azt sugallják ezek a képek, hogy éppen ezekkel együtt, ezekért is szép a vitézi életforma. A vers egyik legfontosabb motívuma a természet, a mező, a csillagos ég. A vitézi élet igazi gyönyörűségét ez a környezet jelenti. Mintha a hősi halál – pusztán a környezet, a természet miatt – valamiféle kegyes, értelmes halál lenne, az értékrend legmagasabb pontján ennél fogva a halál áll. Balassi tehát nem elégedett meg azzal, hogy megénekelje a katonaélet szépségeit, versének filozófiai értéke is van: a vitézi élet számára a szabadság és a természetesség szimbóluma. A mindennapoknak ez a nehéz, próbára tevő kockázata szépen beleilleszkedik a nagy természet egyetemes harmóniájába. S éppen ezt a mozzanatot fejleszti tovább, emeli magasabb szintre az 5. versszak, a második pillér. Itt a költő a katonaéletet a legmagasabb eszmény rangjára emeli. Balassi tudatos szerkesztő művészetére vall, hogy a vers középpontjába helyezi ezt a strófát, melyben az ellenséget kereső, a halál kockázatát is vállaló vitézek erkölcsi nagyságát is hirdeti: "Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak." A küzdelmes katonaélet nem önmagáért szép: a haza és a kereszténység védelme mindennél előbbre való. A következő nagyobb szerkezeti egység újra három versszakból áll: a 6-8. strófából. Ismét mozzanatos képek peregnek előttünk a katonaéletből: a színhely, a szereplők, az események azonosak a korábbival, de már más szinten térnek vissza, s átszínezi őket a "mindent hátrahagyás"-nak, egy magasztosabb célért az élet egyéb szépségeiről való lemondásnak gyászos hangulata. Az azonos motívumok mellett újabbak illeszkednek a képbe: "súlyosan vagyon az dolog harcokon", "kemény harcok", "éhség, szomjúság, nagy hévség", "véresen, sebekben halva sokan feküsznek", stb., s ezek már lényegesen megváltoztatják a korábbi képsorozat hangulatát, légkörét. A végvári élet erkölcsi ítélete itt jut el a végső következtetésig. Csillogás, tavaszi verőfény övezi a vitézek törökök elleni küzdelmeit, de ennek az életnek természetes és előbb-utóbb szükségszerűen bekövetkező végső állomása - a költő saját sorsát is mintegy megjósolva - a hősi halál. A harmadik pillér, a verset lezáró 9. strófa elragadtatott felkiáltásokkal zengi az ifjú vitézeknek e világon megvalósult hírnevét, örök dicsőségét. Az utolsó sorban már a búcsúzó költő fájdalmas rezignációval - őszi hasonlattal - kíván áldást és szerencsét a végek katonáinak. Ó, én édes hazám, te jó Magyarország: A vers kelétkezésének időpontja: közvetlen Lengyelországba való elbujdosása előtt. Műfaja elégia; búcsúzó elégia, mintegy utolsó visszapillantás az ország széléről. Elbúcsúzik szép sorban mindentől, mi kedves volt számára. A cím is mélyen átérzett hazaszeretetről tanúskodik. Balassi búcsúzik szeretett hazájától, az elhagyandó szépségektől. Óriási különbséget érzünk Janus Pannonius Búcsú Váradtól c. verséhez képest, hol az író szomorú, hisz minden búcsú fájdalmas, és minden versszak elején elsirat valami szépet, de a refrén újra és újra visszatérő gondolata: "Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!", a jövő bíztató reményét fejezi ki, az ismeretlenbe való utazás vágyát, s ez a kettősség végigvonul Janus Pannonius művén, és éppen ez hiányzik Balassi verséből, ahol csak egyfajta érzés van jelen, a keserűség érzése, a serkentő útrahívás helyett a meghasonlottságból a teljes bizonytalanságba vezető érzés keríti hatalmába a művészt. Csak a visszahúzó, marasztaló emlékek szerepelnek az elégiában: a jövőtlen múlt uralkodik. A búcsúzásban előtérbe kerül az, ami a legfontosabb volt számára: a végvári vitézek, a hozzájuk kapcsolódó szerszámok, lovak, majd megjelenik maga a táj, a végek, a barátai és az asszonyok, majd legvégül és mégis fő helyen szerelme, Losonczy Anna képe tárul elénk. Az ő jellemzésében ellentét feszül, amit a jelzős szerkezetekkel érzékeltetett: szerelmes ellenségem, kegyetlen szerelmem. Sajnos ez a strófa töredékes. Az utolsó versszakban verseiről szól, melyek csak bánatot okoztak neki, s ezért jelképesen elpusztítja őket; bár tudjuk, verseinek egy részét valóban elégette. Balassi Bálint költői hagyatékáról, elsősorban szerelmi lírájáról a tudós világ a Balassi-kódex megtalálásáig alig tudott valamit, de minden ismert vagy ismeretlen nevű költő, aki a következő évszázadban szerelmes, vitézi vagy istenes verseket írt, akarva-akaratlanul őt utánozta, hatása alól senki sem szabadulhatott. Ez a roppant méretű utóélet is költői nagyságának, művészi zsenialitásának bizonyítéka. Balassi-strófa: három sorból szerkesztett versszak minden sora a belső rímek által három egységre tagolódik. Emellett az egész vers háromszor három, tehát kilenc strófából áll. De nemcsak a külső, hanem a mélyebb, belső kompozícióban is a hármas szerkesztési elv valósul meg. A verssor így 6-6-7 szótagos kétütemű soroknak felel meg. A versszak rímelhelyezése a következő: aab-ccb-ddb.