Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Istenképek a magyar irodalomban Magyarország az államalapítástól, Szent Istvántól kezdve keresztény állam, az ország védőszentje is Szűz Mária. Így a költőink is teljes bátorsággal fordulhatnak Istenhez műveikben. Ám az emberre alapvetően jellemző, hogy ha nem mélyen vallásos, csak szükség esetén fordul Istenhez. A magyar irodalomban két esetben szól költemény az Atyához: személyes kérés, a költő és Isten közötti személyes kapcsolat keresésekor, és a nemzet érdekében. Előbbiek közé Balassi Bálint, Ady Endre és József Attila versei tartoznak, utóbbiak közé pedig Zrínyi Miklós, és Kölcsey Ferenc és Babits Mihály művei. Az ország történelme során megannyi veszéllyel szembenézett már, de mindig volt egy vezéregyéniség, aki irányította az embereket. Ezek közé tartoznak azok a költőink, akik a nemzet sorsának jobbításáért fordulnak Istenhez. Zrínyi Miklós, a hadvezér, politikus és író a 17. században élt, a török veszély időszakában. Ekkor érlelődött meg az a gondolat benne, hogy a magyarság csak saját erejéből, nemzeti összefogással képes megszabadulni a töröktől. A magyar fő és középnemesség buzdítására írta meg A szigeti veszedelem című eposzt. Az eposz Szigetvár 1566-os ostromát és a költő dédapja, Zrínyi Miklós hősies küzdelmét és a török felett aratott győzelmét mutatja be. A hazájukat védő katonákat Zrínyi pozitív hősökként ábrázolja, és dédapját Krisztus katonájaként (athleta Christi-ként). Istenhez fohászkodik a hadvezér, tőle mer segítséget kérni, és kap is. Több költőnk műveiben is szerepel, hogy a büntetések, amiket a nemzet elszenved, Isten büntetései. Ez szerepel Zrínyi művében is, és Kölcsey Ferenc Himnuszában is. Már maga a műfaj magában rejti az Istenhez való fohászkodás gondolatát. Korábban Isten segítette a magyarokat (kalandozó hadjáratok, „a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket”, honfoglalás), de most letekintve a Földre látja a bűneinket, ezért súlyt büntetéssel. Ez az Isten nem olyan, mint Vörösmarty Mihály Szózatában a sors, Isten kérlelhető, imádkozni lehet hozzá, befolyásolható. Az imaszerű szerkesztés keretbe zárja a verset, Isten marad utolsó reménynek. Minden háború szörnyű, akármilyen ellenséggel szemben vívjuk is. Babits korának háborúja nem a törökök elleni, hanem az első világháború. Babits is a kezdetektől fogva a háború ellen emelt szót, felolvasóesteken osztotta meg verseit a közönséggel. A Fortissimo című versének is a háború ellen szól, az emberek érdekében. A szó jelenése legerősebben, vagyis még provokatívabban szól a háború ellen, 1917-ben már nyilvánvaló volt, hogy a háborút elvesztettük. Az emberek nem tudják már megállítani a háborút, ezért kell Istenhez fordulni, fokozódó hangerővel kell felébresíteni őt. Felmerül a nietzsche-i filozófia, ami azt mondja, hogy Istent meghalt, méghozzá mi, emberek öltük meg. Babits keresztény létére nem ezt vallja, de nincs isteni segítség a versben. Felmerülnek kérdések, ám válaszokat nem kap, ez bizonytalanságot kelt. Költőink másik része személyes kapcsolat céljából keresi Istent. A benne való hit, és egyben a kétely ambivalenciája jellemzi ezeket a verseket. Nehéz, hiszen ember létünkre kell Istenhez, nem emberi lényhez beszélni, imádkozni, kérni. Ezen versek mondanivalója mindig személyes, aktuális, a korra jellemző életérzés kifejezése. Balassi a 16. századi magyar irodalom meghatározó egyénisége, az első magyar költő, aki magyar nyelven is írt. Jelentősége ezen kívül az, hogy egy ideig csak az Istenes versei voltak ismertek. Hánytatott életszakaszaiban a vallásra támaszkodik, hiszen hithű katolikus. Személyes tartalmúak a versei, életének balul sikerült szakaszairól kesereg,, és bevallja vétkeit. A megtért bűnös, mint a tékozló fiú tér vissza Istenhez a Kiben bűne bocsánatjáért könyörgett… című versében. Életének egy szakaszát zárja le a vers, házasodni készül, és tisztázni kívánja teljes addigi életét. Őszintén sorolja fel fiatalsága bűneit, és meg is bánja őket. Nem keresgél mentséget, vállalja a vétkeit, az vallja, csak is ő a hibás a saját bűneiért. Nem esik abba a hibába, hogy nem meri felelősen elismerni hibáit, így az Úr is megbocsát. Ezt kéri tőle Balassi, szánalmat és irgalmasságot. Ady Endre már nem volt ennyire mélyen vallásos. Kálvinista neveltetést kapott, Isten soha nem állt tőle távol, ám mégis kettős az Istenhez való viszonya. Egyrészt tudatos ateista, szerette az életet, nem volt éppen az erkölcsösség mintapéldája, de egyben nevelése miatt vágyott a hitre. Vívódik, de lelke mélyén keresi Istent. Fizikailag és lelkileg is fáradt Ady, a halálfélelem és a bűntudat ismert érzése. Ellentét keresi Istenben, a tisztaságot, nyugalmat és békét. Személyes jellegű a kapcsolata Istennel, vitatkozik vele, párbeszédet folytat. A Biblia állandó olvasmánya volt, műveiben is gyakoriak a bibliai képek. Ady Isten-képét legjobban a Hiszek hitetlenül Istenben című verséből ismerhetjük meg. A cím paradoxon, kifejezi Ady kettős hitét Istenben. Isten az élet adója, de egyben elvevője is. Személyes kapcsolatot tart fönt a Istennel, beszélget a több alakban megjelenő Úrral. Szeszélyesnek, kiszámíthatatlannak tartja, és kérlelhetetlennek. Vitatkozik vele, egy bűnbánattal fordul hozzá: "Csúnyán éltem...". Mint a legtöbben ő is akkor fordul hozzá, ha segítség kell. A Sion-hegy alatt című versében a gyermeki hitét keresi. A címben szereplő hegy Jeruzsálemben van, a Találkozások templomának helye, de az "alatt" szó azt sugallja, nem találkozott Istennel a költő. Több idősíkot fon össze, jelen tétova Adyját, a múlt gyermeki ártatlanságát, és a jövő kilátástalanságát. Emlékei arról, hogy járt már a templomban összemosódnak felnőtt Ady vágyakozó lelkivilágával. Az egész vers egy vízió. Isten képébe még a gyermekkori szemlélet érvényesül, gyermekien fogalmazva írja le a megjelenését. Keresi benne a nyugalmat, a békét, a gyermeki emlékeit, mindazt, ami most hiányzik életéből. Saját magát a tékozló fiúhoz hasonlóan értékeli, aki hinni akar Istenben, keresi, de nem is tudja igazán, hogyan szóljon hozzá. Személyes találkozás nincs, elmarad a megváltás. A verset nem oldja fel a zeneiség se, csak egynéhány helyen található rím. Viszont annál több a háttérjelentésű szókapcsolat: "piros betűkkel", mint a piros betűs ünnepek, amikor templomba kell menni; a "harang kabát" is ünnepet jelez. Alapjában véve hasonló József Attila Isten-képe is, ő is kétségbeesésében szól hozzá, főleg költészetének kései szakaszában. Ám az ő sorsa, talán még nehezebb volt, sose tudott beilleszkedni a társadalomba, az élete csupa kudarc volt. Ezért nála még hangsúlyosabb a személyes kapcsolat keresése. Gyermekkorában nem adatott meg neki a felhőtlen boldogság, se a biztos család, ezeket keresi Istenben. Kapcsolatuk olyan, mint apa és fiú kapcsolata. József Attila Istene jóságos, kedves, atyai. Korai költészetében írta az Isten és Istenem című verseket, ezekben a játékosság, az idilli kapcsolat dominál. Bensőséges a viszonyuk. Azt keresi, amire a gyermek is vágyik, szeretetet, dicséretet, elismerést. Itt még megtalálja Istent, saját magában. Nem így kései költészetében a Nem emel föl című versében. Életérzésében és hangulatában is komorabb, nem játékos, a gyermeki motívumok nem annyira erősek. Ez már a felnőtt József Attila kétségbeesett Isten keresése. Támaszt keres, egy biztos pontot életében ahová, vagyis akihez mindig visszatérhet. Kell ez a támpont, hiszen az élete csupa bizonytalanság, választhat, Isten, vagy semmi, ahogy a Bukj föl az árból című versében kifejti. Életének utolsó szakaszában József Attilának Isten jelenti az életet, akihez szólhat. Minden költőnek más a személyes Istene, más a viszonyuk, de ugyanúgy imádkoznak hozzá, kérnek tőle, és, ha már más nem segíthet, az Úrra mindig számíthatnak és számítanak is.