Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jókai Mór Jókai Mór irodalmunk legolvasottabb és legtermékenyebb regényírója. Az ő munkássága teremtette meg Magyarországon a modern értelemben vett olvasóközönséget. Betetőzője a magyar romantikának, noha korbélileg már túlélte azt. A romantikus cselekményregény továbbvivője, de művészetében beleszövődtek a népiesség, majd a realizmus szálai is. Komáromban született 1825. február 18-án, kisbirtokosi családban. Apja, Jókai József, ügyvéd volt. A szülői ház szellemét a hazaszeretetet és a puritán kálvinista erkölcs mellett liberális felvilágosultság jellemezte. A gyenge, félénk, féltett kisfiú csodagyereknek számított. első verse tízéves korában jelent meg. A pápai önképzőkörben olvasata fel első elbeszéléseit. Itt ismerkedett meg Petőfivel, akivel később Kecskeméten mélyült el barátsága. Bár ügyvédi oklevelet szerzett, első regénye, a Hétköznapok (1846) sikerén felbuzdulva írói pályára lépett. Pesten tagja lett a Petőfi köré csoportosuló Tízek Társaságának, 1847-ben pedig átvette az Életképek című folyóirat szerkesztését. Petőfi és Vasvári Pál társaságában a francia forradalom történetével és az utópista szocialisták eszméivel ismerkedett. 1848. március 15-én a forradalmi pesti ifjúság egyik vezére. Március 15-én ismerkedett meg Laborfalvi Rózával, akit hamarosan feleségül vett. Jókai anyja és barátai, köztük Petőfi, hevesen ellenezték a házasságot. Ez is szerepet játszott abban, hogy Petőfi és Jókai elhidegültek egymástól. A szabadság idején újságíróként és szerkesztőként tevékeny részt vállal a politikai életben. Világos után bujdosni kényszerült. Az üldözésektől felesége kapcsolatai óvták meg: felíratta Jókai nevét a komáromi várvédők listájára, Komárom pedig azzal a feltétellel adta meg magát, hogy a védők menlevelet kapnak. Jókai kezdetben álnéven kénytelen írásait közölni, s még 1854-ben is az induló Vasárnapi Újság csak főmunkatársként tünteti fel, jóllehet ő volt a lap valódi gazdája. Az 50-es évek elején ért be művészete, az országos elismerést előbb az elbeszéléskötetek (Csataképek, Egy bujdosó naplója) hozták meg, majd a regények, mindenekelőtt az Egy magyar nábob (1853-54). Világképe igencsak különbözött legjelentősebb pályatársainak, Kemény Zsigmondnak vagy Arany Jánosnak álláspontjától: őszintén és kétkedés nélkül hitt a nemzet kiérdemelt jobb jövőjében, a liberális elvek társadalmi feszültségeket oldó erejében. A politikai életbe 1861-ben kapcsolódott be újra: megválasztották képviselőnek, az országgyűlésen a határozati párthoz csatlakozott. A 70-es évektől ünnepelt író lett. 1876-ban az ellenzéki írók által alapított Petőfi Társaság elnökéül választotta. 1886-ban meghalt a felesége. A politikától fokozatosan visszavonult. 1894-ben ötvenéves írói jubileumát az egész nemzet ünnepelte. Néhány évvel később országos felháborodást keltett, hogy feleségül vett egy nagyon fiatal színésznőt. A támadásoktól elkeseredve, utolsó éveit jobbára külföldön töltötte, s itthon is visszavonultan élt. 1904. május 5-én halt meg tüdőbajban. Jókai művészetének sajátságai Jókai művészetét a magyar romantikus prózairodalom legnagyobb teljesítményeként tarthatjuk számon, még ha jellemalkotás és mélység tekintetében joggal bírálta már a kortárs kritika is. Jókai művei, kiváltképp regényei teremtették meg nálunk, a mai értelemben vett olvasóközönséget. Hosszú élete folyamán hatalmas bőséggel ontotta műveit, szinte halála napjáig. Életműve egységes, látásmódja és stílusa viszonylag korán kialakult. Az egészen korai és a kései, pályája alkonyán írt műveket leszámítva, melyekben a képtelen kalandos elem kizárólagos túlsúlyra jut, Jókai művészetét általában sajátos kettősség: a romantika és a népiesség ötvözése jellemzi. Ez a kettősség adja regényei hangulatát. Romantikus hatások: - látomásos ábrázolás (kilépés a reális világból az érzelmek világába), - fordulatos cselekmény, - jelenetezés. Regényszerkezete: - egyszerű vonalszerűen előrehaladó cselekmény, - az időbeli előrehaladás a meghatározó, - ez az előrehaladás általában nem szakad meg hosszú leíró részekkel, ha igen, akkor általában a mű legelején, - kalandos elemek, - különböző műfaji elemek összevetése (anekdota, életkép, szatíra, idill, kaland, mese), - kalandok láncolata, - jelentéktelen háttér. Műfaji elemek dominálása regényeiben: Egy magyar nábob (1858) - anekdotikus, A kőszívű ember fiai (1869) - meseszerű, heroikus Gazdag szegények (1890) - életkép, Sárga rózsa (1893) - életkép, A lőcsei fehér asszony (1885) - kalandos, Mire megvénülünk (1865) - egyensúlyban a kaland és az életkép, Aranyember- vallomásregény. A jellemábrázolás jellemzői regényeiben: - a szereplők tulajdonságait a saját funkciójuk határozza meg, - a hős célja, hogy teljesítse feladatát, legyőzze az akadályokat, - a többi szereplő vagy segíti, vagy akadályozza a hőst, - a hősök kiemelkedő testi-lelki tulajdonságokkal rendelkeznek, - meseszerűségük miatt veszítenek elevenségükből, életszerűségükből, életük egyoldalúvá szegényedik, - a hősök boldogító eszmék szócsövei, - a mese és a kalandvilág kétpólusú, - az életkép-regényekben a hősök mellett egyes szereplők hitelesebbek, mint maguk a hősök. A kőszívű ember fiai A regény közlését A Hon című napilap 1872. Január 1-jén kezdte meg. Valószínű, hogy ekkor a mű nagy része már készen állt. Könyvalakban is ugyanebben az évben jelent meg. Jókai két életrajzírója, Mikszáth és Eötvös Károly egybehangzóan állítják, hogy „egy regénye sem készült olyan gyorsan, mint Az arany ember. S Balatonfüreden készült el alig pár hónap alatt.” A korabeli közélet eseményei is jelen vannak a történetben. Tímár Mihály legnagyobb sikerét a Brazíliába való magyar lisztkivitel megszerzésével éri el. A regény cselekményének idején erről még nem lehetett szó, a mű keletkezésekor, a gőzmalmok tömeges elterjedése után azonban a magyar liszt magas sikértartalma miatt keresett cikk lett a világpiacon. A regény létrejöttében életrajzi mozzanatok is szerepet játszottak. Noémi harmóniát sugalló alakját az a szerelem ihlette, amely Jókai és gyámleánya, Lukanics Ottilia között szövődött. Amiről nappal beszéltek, amit elgondoltak, azt este a költő beleöntötte Az arany emberbe. A mű egyik helyszíne Komárom, az író szülővárosa. Jókai regényei közül részben vagy egészben itt játszódik Az elátkozott család, a Politikai divatok, A tengerszemű hölgy és A mi lengyelünk cselekménye is. Komárom éppen Az arany ember története időpontjában élte fénykorát. A felvidéki és alföldi kereskedelem fő vízi útjainak kereszteződésénél fekvő város, virágzó gabona –és fakereskedelme, valamint feldolgozó ipara jólétét és folyamatos gazdagodást biztosított polgárainak. Jókai saját gyermekkorának világát idézi fel. A másik fontos helyszínt, a Balatont a hatvanas évek végén ismeri meg alaposabban az író. Rokonai többször meghívják Tihanyba, majd Balatonfüredre, Jókai 1871-ben itt építi fel villáját. A regény legfestőibb leírása, a Vaskapu a képzelet szülötte. Jókai nem határozza meg egyértelműen a cselekmény időpontját. A regényben felbukkanó dátumok ellentmondanak egymásnak. Az biztos, hogy a történet az 1820-as évek végén, vagy az 1830-as évek elején kezdődik. A végkifejletig, Athalia gyilkossági kísérletéig mintegy kilenc – tíz év telik el. A regény fő szervező elve két antik eredetű mítosz. Az egyik Midász király története. A legendás fríg király azt kérte Dionűszosztól jutalmul, hogy minden változzék arannyá, amihez csak hozzáér. Jókai többször is utal Tímár kapcsán mondára, anélkül, hogy Midász nevét említené. A másik mítosz Polükratészt idézi. A Kr.e. VI. században Szamosz uralkodójaként nagy politikai és katonai sikereket ért el, vagyon és szövetségeseinek száma egyre nőtt. A hagyomány szerint rendkívüli szerencséjét maga is megsokallta, ezért egy nagy értékű gyűrűjét a tengerbe dobta. A gyűrű azonban egy kifogott hal gyomrából előkerült. Tímár, sikerei csúcsán, ezt a mítoszt idézi föl: „Eszébe jutott Polycrates, aki nem tud veszíteni, s végre rettegni kezd nagy szerencséjétől. Tímár Mihály története e két mítoszt példázza. A főszereplő teljesíti Ali Csorbadzsi végakaratát, elviszi Tímeát a Brazovics – házba. Az elázott búza és a török kincs révén megalapozza szerencséjét. Az „arany ember” kifejezést a Szent Borbála továbbhaladási engedélyét megadó inspiciens használja először Kacsuka úrnak írt levelében: „Ez egy arany ember”. Ettől, mint állandó jelző végigkíséri a főhőst. A külső szemlélő számára az elnevezés egyértelműen a gazdagságot, az üzleti szerencsét és rátermettséget jelenti. Pénzügyi hatalmával Tímár mások sorsát is irányítja: a Tímeát megalázó Brazovics – házat tönkreteszi, a családfőt öngyilkosságba kergeti, s ezzel meggátolja Athalie és Kacsuka házasságát. Másoknak kitüntetést szerez, a hűséges Fabula Jánost gazdaggá teszi. A hajóírnokból nagyvállalkozó lesz. Tímár vívódásai ritmikusan tagolják a regényt. A dilemma a szándékok, tettek mögöttes tartalmára vonatkoznak: jótevő vagy tolvaj, mások boldogságának elősegítője, vagy a boldogság gyilkosa Tímár? A megoldhatatlan erkölcsi problémák az öngyilkossági kísérletig sodorják a főhőst. Az arany ember bölcseleti alapját az ember és a polgár ellentéte adja. A kérdést leghatásosabban Rousseau fogalmazta meg. Felfogásban az egyén válaszút előtt áll: vagy, mint ember a természetét része lesz, vagy polgárként a társadalomé. Rousseau értelmezésében az ember értéke egész számban van, a polgár pedig a társadalom függvénye, tört szám. Az egyén nem lehet mindkettőnek a tagja, mert természet és civilizáció kizárja egymást. A polgári világ megosztottságát, az egyén megbomlását jelzi a vallási sokszínűség is. Noémi mohamedán, Brazovicsék katolikusok, Tímár protestáns. Jókai ironikusan mutatja be az átkeresztelkedésre kényszerített Timéa bolyongását a keresztény hitelvek között. A haszonelvűség világával szemben Jókai megteremti az eszményi életforma színterét, a Senki szigetét. Amikor a főhős először lép partra „amit maga előtt látott, az a paradicsom volt”. Ez a sziget lehet a Föld valamelyik óceánján, vagy az Al – Dunán vagy valamely más folyón, de elképzelhető a szárazföldön is. A Senki – szigete ugyan a világtól elzárt hely, mégis állandó kapcsolatban áll a külvilággal. Területenkívüliségét a török porta és a bécsi udvar ötven évre biztosította, az idillt, a harmóniát a pénz és a fegyverek kiiktatása hozta el. Az itt lakók cserekereskedelemre rendezkedtek be. Napjaik állandó és nyugodt munkálkodásban teltek, a természet részeként csak önmaguk lehetnek, deista – panteista istenfelfogást hisznek, kapcsolataikat, vonzalmaikat a szív döntése irányítja. Tímár a két világ között ingadozik és ingázik. Amikor a Senki – szigetén tartózkodik, Timéa és az üzleti ügyek izgatják, Komáromból pedig Noémihez vágyik. A dilemma szinte feloldhatatlan Tímár számára. Két esetben is a „cserehalál” Jókainál gyakran előforduló motívuma téríti vissza az életbe. Az első esetben Dódika, fogadott fia halála, másodszor Krisztyán Tódor Balatonból kibukkanó holtteste. Nehezíti a főhős döntését a kétféle szerelem is, mely magába sűríti a két világ jellemzőit. Tímár vonzalma Timéa iránt kettős természetű. A bűntudat és a kötelességteljesítés, éppúgy munkál kapcsolatukban, mint az alabástrom test birtoklásának a vágya. Tímár a regény elején háromszor merül alá a Dunába, hogy kimentse a török lányt. Timéát a hála érzése viszi házasságba. Timéát az „alabástrom szobor” kifejezés kíséri végig a regényben. Az írói megoldás, az állandó jelző az eposz műfaját idézi. Timéa tökéletes feleség, tiszteli férjét, elvégzi a rábízott feladatot, helytáll az üzleti életben. A szerelmi szenvedély hiánya azonban felőrli a kapcsolatot. Timéa tökéletes és hideg szépségével áll szemben Noémi élettani alakja. Jókai már az első bemutatkozáskor hangsúlyozza ellentétét a török leánnyal. Noémi harmóniateremtő személyiség, aki nem csupán magához köti a férfit, de szerelmével föl is szabadítja. Kapcsolatukban az egymás iránti kötelesség a szeretetben olvad föl. Az arany embert a legjobb Jókai – alkotásnak nevezik, a regény művészi színvonala nem egyenletes. Az író nagyon erős motívumhálót szőtt a cselekmény köré. Az egyes motívumok felbukkanása sajátos lüktetést ad a műnek. A „vörös félhold” külsődlegesen jelzi az emberi sors végzetszerűségét. A fehér cica kétszeri bemutatása funkciótlan. Amilyen váratlanul viszi be a történetbe a kisgyereket Jókai, olyan hirtelen ki is emeli onnan. Emberképében fontos szerepet játszik az átörökléstan, s Tímár csak saját gyerekeivel népesítheti be a Senki – szigetét, csak értük vállalhat felelősséget. Írói bravúr a Senki – szigetének első, festményt idéző bemutatása. „A festmény három síkra tagolódik: az első a gyümölcsös, a második a virágos kert, a harmadik kép középpontja és háttere, a hajlék. De akármilyen festményszerű a kép, mégsem mozdulatlan, álló kép. A látogató, a regény főhőse és vele együtt az olvasó mozog, halad benne. Bár a képet egységben látjuk, mégis történéssé alakul, a közeledő ember szemével érzékeljük, mint változik a szín. Jókai az Utóhangokban írja: „Be kell vallanom, hogy nekem magamnak ez a legkedvesebb regényem. Az olvasóközönségnél is ez van a legjobban elterjedve.” Mi volt Az arany ember sikerének titka? Jókai ráérzett a korhangulatra, az otthontalanságra, a polgári világból való menekülés vágya. Az arany ember határhelyzetet foglal a magyar széppróza történetében: a romantikus regény betetőzője és a magyar szecessziós próza első megnyilvánulása. Élteti a regényt napjainkban is az ember örök vágya az elveszett paradicsom visszaszerzésére, az édenkertbe való visszatérésre. A regényt Jókai 1884-ben dramatizálta, s drámái közül ez aratta a legnagyobb színpadi sikert. 1918-ban némafilm készült belőle, másodjára 1936-ban vitte vászonra Gaál Béla, 1962-ben pedig Gertler Viktor filmesítette meg Az arany embert. Mikszáth Kálmán (1847-1910) Mikszáth Kálmán a 19. sz. egyik legnagyobb magyar írója, sikereit a kis terjedelmű alkotások hozták meg. A „kis műfajt” választotta „nagy mondanivalójának”. A magyar széppróza Mikszáth művészetében szakadt ki Jókai romantikájának bűvköréből, s közeledett a realizmus felé. Jellemábrázolásában – a különcökhöz való sajátos vonzódása miatt is – kísért még bizonyos romantikus egyoldalúság. Írásaiban a nosztalgikus-elégikus s az ironikus-humoros hangnem keveredik. Élete: Mikszáth Kálmán 1847. január 16-án született a Nógrád megyei Szklabonyán, dzsentri család sarjaként. A középiskola alsó hat osztályát a rimaszombati református gimnáziumban végezte. Selmecbányai református líceumban érettségizett. Tevékeny tagja volt az iskolai önképzőkörnek. A pesti egyetemen négy évig jogot tanult, de diplomát nem szerzett. Balassagyarmaton Mauks Mátyás főszolgabíró mellett esküdtként helyezkedett el. Mauks házában megismerkedett főnöke idősebbik lányával, Ilonával. ’72-ben megkérte a kezét, de a szülők nem engedték; féltették a magyar írók szegényes sorsától. Ügyvédsegéd lett Balassagyarmaton (visszautasította a megyei aljegyzőséget). Ezek után mintegy megszöktette Ilonát, és Pesten a szülők beleegyezése nélkül ’73-ban összeházasodtak. Mikszáth a Magyar Néplap szerkesztője lett. Saját költségén kiadott kétkötetnyi novellagyűjteménye nem hozta meg a kívánt sikert; Kálmán fiúk születése másnapján már meghalt: elváltak. Két és fél évig a Szegedi Napló szerkesztője, majd 25 évig a Pesti Hírlap szerkesztőségében dolgozott. A Tót atyafiak (’81) és A jó palócok (’82) című kötetek meghozták a régen várt elismerést. ’82-ben Moháron újra elvette Ilonát (később 3 fiúk született). A Petőfi Társaság, a Kisfaludy Társaság, az MTA tagja. Szabadelvű Párt képviselőjeként a parlament tagja. 82-től a Pest Hírlapban Országgyűlési karcolatokat jelentet meg (ironikus hangnem). Egyre inkább kiábrándul kora politikájából, itt ennek ad hangot. Utolsó éveiben egyre távolabb került a politikától. 1910. május 16-án a pesti Vigadóban ünnepelték a negyvenedik írói évfordulóját, de két hét múlva, 1910. május 28-án váratlanul meghalt. Művei: Mikszáth műveire kezdetben nagy hatással volt Jókai romantikája, mégis eltért tőle. Mikszáth egy teljesen új világot mutat be, a parasztok világát. Parasztábrázolása csendes líraiság és a szelíd humor jellemző. A népmesékből, balladákból sokat merített, ez alakította ki a stílusát, az ún. "asztali beszélgetéseket"-et. Történeteinek hangneme nem elborzasztó, az író inkább igyekszik tompítani a tragikus események élét. Általában ragyogó emberi jellemeket mutat be, akikkel legtöbbször tragikus események történnek, meg akarja győzni az olvasót arról, hogyha az élet úgy hozza, a legegyszerűbb emberből is erkölcsi nagyság válhat. Novelláiban a természet együtt él és lélegzik az emberi sorsokkal, az érzelmek előképét vagy utórezgéseit mutatja be. Azonban a paraszti életet nemesi szemüvegen keresztül szemléli, ezért óvakodik a naturalista eszközöktől, a hétköznapi gondok nem jutnak el hozzá. Minél egyszerűbb az ember, annál kevesebb gondja van. Tehát Mikszáth Kálmán Móriczcal ellentétben nem valóságosan festi meg a parasztokat. Tót atyafiak Műveiben a korabeli dzsentrit két jellegzetes típusban ábrázolta: az úri svihák (csirkefogó) és az úri Don Quijote (illúzióvilágban élő, nemes eszmékért reménytelen harcot vívó egyén) alakjában. A Tót Atyafiak 4 terjedelmes elbeszélést tartalmaz. Mind tragikus; különleges, zárt világban játszódnak, ahová a civilizáció még alig jutott be. Ezekben az írásokban még találhatók romantikus motívumok, ám azzal, hogy Mikszáth a paraszti élet felé fordult, el is távolodott a Jókai-féle úri-nemesi romantikától. Novelláiban az egyszerű falusiak főhőssé nőnek, Mikszáth felismeri ezeknek az embereknek a lelki tisztaságát, romlatlanságát. A író a népi mesemondó tudatvilágát imitálja, s a naiv, élőszóbeli előadás fordulatait utánozza. Ilyen Az a fekete folt és a Lapaj, a híres dudás c. elbeszélés is, melyek rokonságban állnak egymással. Látszólag mindent megtudunk a két főszereplőről: Olej Tamásról, a híres brezinai akol és juhász bacsájáról, vmint Lapaj Istókról, akinek az ősei juhászok voltak, de ő már csősz. Az író az expozícióban elsősorban a falusi közvélemény ítéletét tolmácsolja. Romantikus színezetet kölcsönöz e két műnek az ellentétekre épülő kompozíció. Az előbbi mű hőse bensőséges viszonyban van a természettel, birkáit mind ismeri, s csak 3 ura van: az Isten, a talári herceg és a vármegye. Az elbeszélést végig mondák légköre lengi be, sok a mesebeli leírás és túlzás, s Olejről is népdal szól, s ezer juha van: meseszám. Olej is beleillik a természeti világba, a természeti világ a legnagyobb érték. A falusi közvélemény szemében Olej Tamás egy érzéketlen ember, erdei vadállat, mindez a kép azért alakult ki róla, mert a felesége sírján egyáltalán nem sírt. Ám az író feltárja lelki életének bonyolult mélységeit, melyből kiderül, hogy 16 év után sem halványult el benne felesége emléke. Igazi jelleme akkor tárul elénk, amikor az ifjú Taláry Pál herceg el akarja csábítani a bacsa 16 éves naiv kislányát, Anikát. Ám Anika és az egyetlen környékbeli fiú, Matyi is vonzódik egymáshoz. Olej Tamás nem hajlandó eladni a lányát urának, a hercegnek, ám meginog egy kicsit, mikor a herceg az egész nyájat kínálja fel neki. A gazdagság kísértése és a kíméletlen önvád között gyötrődik, eleinte az emberi tisztesség győz benne, ám egy meggondolatlan pillanatában enged a csábításnak. A herceg egyébként úgyis megszöktette volna Anikát, ha a bacsa nem egyezik bele, viszont később így is megteszi. Ez a pillanatnyi erkölcsi botlás a bűntudatnak, a mardosó önvádnak olyan viharát kelti lelkében, hogy egészen belebetegszik, hallucinál, s szinte már megőrül. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy a gazdagságért eladta a lányát. Ezt a terhet már nem bírja elviselni, felgyújtja az aklot a juhokkal együtt, mely egy „fekete folttá” ég el, ő maga pedig világgá szaladt. Olej Tamás meghasonlottságában, önmagára mért súlyos ítéletében, az emberek morális kétségbeesése nyilvánul meg, aki nem tud becstelen módon élni. Ez az erkölcsi igényesség emeli a dúsgazdag és kéjsóvár herceg fölé, aki nem érzett semmi lelkifurdalást. A másik, rokon mű főhőséről, Lapaj Istókról is kiderül, hogy nem egy durva érzéketlen ember, hanem mélyen érző, jószívű ember. Eladja kincseket érő dudáját két párnáért, egy derékaljért s egy anyakecskéért, hogy felnevelhesse egy megesett, öngyilkos cselédlány árván maradt csecsemőjét. Az arany kisasszony lassan indul, hogy aztán mind gyorsabb ütemű elbeszéléssé váltson át, s végül egyszerűen megszakadjon. A szöveg első része Selmecbányába kalauzolják az olvasót. Furcsa vidék ez: a barátnők a kertjükből átkiabálhatnak egymásnak, de ha meg akarják látogatni egymást, az másfél óra gyaloglást jelent. Az egész város egy völgykatlanba épült, s a házak lépcsőzetesen emelkednek egymás fölé. Ez a rendkívül szokatlan tér a színhelye a történetnek. Csemez úr, a kémiaprofesszor azt fogadja el vőnek, aki Krisztinka lánya súlyának megfelelő mennyiségű arannyal fizet érte. Mirkovszki Miklós vállalkozik a feladatra, és Amerikába utazik, hogy aranyat ásson. Még két agglegény is megkéri a lány kezét: Csutkás tanár úr és Luppán Demeter, bányagróf. Az idő elteltével a lány fonnyadozik, az apa meghal, a fiút senki nem tudja értesíteni a történtekről, mivel nem tudják a címét. Legendává merevedik, mint az elérhetetlen külvilág. A történet nagyon rövid, nem több mint átmenet két időtlennek tetsző álló helyzet között. A negyedik műben, a Jasztrabék pusztulása c. darabban a ravasz csendbiztos, Gerde István és a hírhedt tót rablóvezér, Jasztrab György küzdelmét beszéli el. Gerde a babona erejével legyőzi ellenfelét, amikor a rablóvezér le akarja lőni, de nem találja el, s a kezében lévő két ólomgolyóval „bebizonyítja”, hogy rajta nem fog a golyó. Erre a mogorva haramia rémült tekintettel megadja magát, minden szörnyű bűnét bevallja. Jó palócok A mű az író szülőföldjének tájaira vezeti az olvasót, itt jobban otthon is érzi magát, mint a Felvidéken, az itteni emberekről sokkal felszabadultabban ír. Itt alkalmazza a később oly’ elterjedt szabad függő beszédet, azaz, nem lehet eldönteni, hogy az író vagy a szereplő gondolatai, érzelmei öltenek-e nyelvi formát. Parasztjai lényegesen különböznek az előző kötet bogaras, magányos különceitől. Mikszáth palócai kedvesek, falvakban laknak, jó barátok, s talán mindenki rokona mindenkinek, titkaik nincsenek (egyetlen kivétel van: Filcsik István, akit mogorva, pogány embernek tartanak, akinek csak a bundája számít, amit végül ráterít egy koldusasszonyra, s gyermekére). A 15 kis novella együttes terjedelme meg sem közelíti a négy tót elbeszélést, ez jórészt annak köszönhető, hogy a természeti leírások hiányoznak ezekből a művekből, bár a természet még mindig aktív szereplő. Kivételes remeklések ezek Mikszáth életművében, melyekben a sűrítés mesterének bizonyult. A balladaszerűséget a palóc elbeszélésekben a gyakori tragikus mozzanatok támasztják alá. A novellák balladás hangulatát, sejtelmességét fokozza a babonáknak, hiedelmeknek a világa is. A jó palócok szereplői is polgárosulatlan parasztok. Bede Erzsi - Bede Anna tartozása - nem kevésbé él a régi hiedelmekben, mint Jasztrab György. Úgy próbálja meg biztosítani nővére nyugalmát a sírban, hogy letölti helyette a büntetését. A babonák világát az elbeszélő mélyen átéli, csakis így sikerül meggyőznie az olvasókat, hogy a hiedelmek mekkora szerepet töltenek be a nép életében. Az ilyesfajta hasonlóságokat leszámítva a Jó palócok erősen különböznek a Tót atyafiaktól. Sokkal nyíltabban fejezik ki érzelmeiket (Pl.: A néhai bárány történetében mikor a kisgyerek megtalálja kedvenc bárányát egy ködmön béléseként, s leleplezi a hamisan esküdni készülő nagygazdát). A kis csizmák c. részben az öreg, fösvény Bizi József, mindenét elveszíti Isten haragjából: a lányát, ökreit, lovait csűrét, legényfiát is majdnem. Nem segít a vásárolt Mária kép és az új kőkereszt sem, azok is tönkremennek. Végül az öreg egy csizmát vásárol Filcsik Istvánnal a falu gyermekének, az árva Andrásnak, s ekkor minden jóra fordul: lovai megkerülnek, legényfia is meggyógyul. A rövid szövegekben Mikszáth sokszor belülről közelíti meg szereplőit. Ilyen a Szűcs Pali szerencséje c. novella is. A megjavult korhely sikeres leánykérés után leissza magát a kocsmában. Másnap az ágyán találja a jegykendőjét. Kikosarazták, vagy csak álmodta az egészet? A szöveg a hős kijózanodása előtt véget ér. Más esetekben az elbeszélő csak a történet csúcspontján vált át belső nézőpontra: A péri lányok szép hajáról írt történetben csak hézagosan ismerjük meg az előzményeket, mivel csak a nővér szemszögéből látjuk az eseményeket, aki csak annyit lát, hogy húga haját bosszúból tövig levágta a szomszédasszony. Arra, hogy a szégyenbe a kisebbik lány belebetegedik, majd meghal már csak következtethetünk. A nézőpontváltozást figyelhetjük meg a Tímár Zsófi özvegységében is: a férj szemével látjuk a világot a templomtoronyból, amíg le nem zuhan. Itt a szerető feleség hazavárta hűtlen férjét, aki azt üzente, hogyha szereti jöjjön el érte, s a nagy öröm hatására történt meg a tragédia. A „Királyné szoknyája” c. novellában a természet bünteti meg a kapzsi Mudrik Mihályt, aki a Gyócsi-árvákat ki akrja semmizni az örökségből, ám a természet az ő földjeiket gazdaggá teszi, míg a lányának és magának megtartott földeket a víz tönkretszi. A Szegény Gélyi János lovai c. novellában a férfit megcsalta a felesége, s ezért a hegyen utazva, a kocsi gyeplőjét a lovak közé dobta, s így valószínűleg egy szakadékba zuhanva meghaltak. Az az asszony, aki itt is szerepelt (Vér Klári), A bágyi csoda c. részben is főszerepet kapott, ahol a korábbi férje, a molnár bevonult katonának, s az asszony azt mondta, hogy „előbb folyik fölfelé a bágyi patak, mintsem az én szívem elfordul tőled”. Az asszony megcsalta a férjét Gélyi Jánossal, s a zsilipek miatt a patak is visszafelé kezdett el folyni. A Két major regény c. részben egy juhász elmegy, hogy haldokló fia számára feleségül kérje a szomszéd lányt, hogy talán így meggyógyul, ám a lány eltűnt (valószínűleg már öngyilkos lett, mert csak ruhadarabjait találtak meg), s mire a juhász hazaér a fia is meghalt. A misztikum nagy részben befolyásolja a Galandáné asszonyom c. részt, ahol az asszonyról úgy tartották, hogy boszorkán és széttépték az ördögök, ám mindezt egy gyermek mond el elég kuszán. Ugyanitt egy ember kontraktust kötött az ördöggel, s ennek értelmében öngyilkos lett egy évvel az „üzlet” után. Ezek a babonás hiedelmek A gózoni Szűz Mária c. novellában is megtalálhatók, ahol egy menyecske azzal kérkedett, hogy többször is megjelent neki a Szűz Mária, s szerelmének azt mondja, hogy szabad szeretniük egymást megengedte a Szűz, ám egy este a férfi elhagyott mátkája jelenik meg előttük a közös gyermekükkel, mire a lány elismeri, hogy csak a férfi pénze kellett neki. Beszterce ostroma A realizmus a XIX. század egyik irodalmi és képzőművészeti stílusirányzata, ábrázolási módja. Lényege, hogy a művész nem elfordul, mint a romantikában, hanem szembefordul a saját korukkal. Megpróbálnak minél életszerűbb képet alkotni a valóságról. Ezért részleteiben vizsgálják, tanulmányozzák a világot, a környezetüket és az egyént is. Ebben az időben születik meg a modern lélektani regény. Mikszáth a regényt először a Pesti Hírlapban közölte folytatásokban, kötetben 1895 novemberében jelent meg. Ebben az időszakban Mikszáth már egyre jobban kiábrándult kora politikájából. Bizonyára ez is közrejátszott abban, hogy a műben a jelent annyira negatívan ábrázolja. Ez egy anekdotikus történet. Nevetséges, mulatságos, mégis tragikus regény. A mű főszereplője gróf Pongrácz István. Fura, különc, későn született ember volt, rögeszmés hóbortjainak élő figura, jó kinézetű, ám sánta ember volt, ám rögeszméit nem fejti meg az író. Számára az idő a XVII. században megállt, hamis illúziói elhatalmasodtak szemléletében, s egy régmúlt kor erkölcsi szokásai szerint él. Tót parasztjaiból hadsereget szervezett, az ingyenélőknek rangokat adott, továbbá vitézi tornákat, hadgyakorlatokat tartott. Háborúzgatott is maga ellen, utánuk pedig nagy győzelmi lakodalmakat tartott és földeket adományozott. Hogy asszony legyen a háznál megvásárolta egy vándorcirkusztól Donna Estellát, akiből várasszony és amazon lett. Hasonlóságot lehet találni Pongrácz gróf és Don Quijote között. Mindketten megfeledkeztek az időről és egy rég letűnt világ ideáljának hódoltak. De a két hős között mégis lényeges különbségek figyelhetők meg. A spanyol író hősének világboldogító nagy eszméi vannak, rajong az igazságért, nők, gyerekek, árvák és szegények védelméért. Pongrácz István viszont csak a saját hóbortjának él, nyugodtan éli a maga különc, rögeszmés életét, s ebben cinkosa az egész vármegye. Pongrácz István sok tekintetben becsülésre méltó ember, nemes, érzelmes lélek, egész lényében van valami lovagi finomság. Hiányzik belőle a mohó önzőség, a nagyravágyás és mindenekelőtt a hazug képmutatás. Az író nem fedi fel igazán, hogy őrült-e a hőse vagy csak rendkívül hóbortos emberről van szó, aki csak egyszerűen különc. Nem azonosul vele, ám rokonszenvet érez iránta, és nem teszi nevetségessé, csupán kicsit mosolyog rajta. A cselekmény két időben és térben eltérő szálon fut az első két részben. A két főszereplő, Pongrácz és Aporka sorsa csak a 3. részben fonódik össze, ettől kezdve már egységesebb a mű, a negyedik fejezettől pedig az események fokozatosan felgyorsulnak. A regény egy anekdotával kezdődik, mely szerint a Rákóczi-szabadságharc után, az osztrákok a várak nagy részét lerombolták, ám Nedec várát meghagyták, mert kastélynak minősítették, pedig egy szabályos vár volt. A színhely bemutatása elnagyolt, az írót láthatólag sokkal jobban érdekli a környék mondanivalójának, babonás hiedelmeinek sajátos, az ősi múltat őrző hangulata. A gróf szomszédai a Behenczy báróék voltak. Régen dúsgazdagok voltak, ám mikor az asszony meghalt akkor Behenczy Pál és fia, Károly mindent eldorbézoltak, a félévente kapott járadékot 2 hét alatt elverték, s utána a düledező kastélyukban tengették napjaikat. A Behenczyekben Mikszáth megteremtette az elaljasodott, erkölcsileg lezüllött, élősködővé vált dzsentri típusát, az „úri svihákokat”. Károly később elment otthonról, s Pongárcz szolgálatába állt, előbb várorvosként, majd ezredtulajdonos lett, végül előkóstoló. Egy idő után viszont megkívánta Estellát, megszöktette, s Besztercebányára vitte. A gróf kérte a várostól kiadatásukat, de követeit kinevették, mire megindította seregét Beszterce ellen. A regény második részében megszakad az eddigi cselekmény szála, s Apollónia történetét kezdi el mesélni. Itt Mikszáth mérlegre teszi kora meggazdagodott polgárságát. A zsolnai vaskereskedő fiainak, a Trnowszkyak történetét írja le. Az egyik fiú, György orvos lett, de szegény volt, mert a tótok egészségesek, korán meghalt, s egy 11 éves árvája maradt, Apollónia, aki később rendkívül szép, kecses lány lett. A másik két testvér meggazdagodott, Péter mézzel és viasszal kereskedett, Gáspár juhokkal foglalkozott, hamar Zsolna leggazdagabb polgárai lettek, ám nagyon gyűlölték egymást. Apollóniát a városi írnok, Klivény József fogadta örökbe, hogy majd keres rajta, de ez nem jött be, s rongyokban járatta, cselédként tartotta és a feleségével együtt verte, magyarsága miatt pedig vétségeit elnézték a hivatalban. Ezek után Apolka élete megváltozott, rengeteg ajándékot kapott nagybátyjaitól, majd félévente lakott náluk felváltva. A Trnowszky fivérek is „bolondok”, az önzés, a kapzsi falánkság ütközött ki különcködésükben. Egymást licitálták túl a lány nevelésében, Péter pánszláv, Gáspár (Tarnóczy lett a neve) magyar neveltetésben részesítette. Egyszer aztán Gáspár elzavarta a lányt, mert fia Miroszláv (Emil) szerelmes lett belé, Péter pedig nem fogadta be, mert Gáspárnál szeretett volna maradni. A lány ismét az írnoknál lelt otthonra, ám az el akarta adni valakihez feleségül (maga is el akarta volna venni), végül az idősebb Behenczynek ajánlotta fel. A harmadik részben a szálak összefonódnak. Pongrácz seregével együtt akkor érkezik Zsolnára, mikor ott a patak partján megtalálják a kétségbeesett Apolkát elájulva. A város vezetői és a gróf tisztjei el akarták téríteni Pongráczot a szándékától, ám ő hajthatatlan volt. Végül egy 5 fős színésztársulattal eljátszatták a városi küldöttség szerepét, akik földet, vizet és füvet vittek a grófnak, és Estella helyett haditúszként Apolkát. Ekkor hatalmas büszkeség, diadalittasság lett rajta úrrá. Később a lány hatására a gróf megváltozott: eddig olyan volt, mit egy anekdota hőse, ám most személyisége elmélyült, egész lénye csendesebbé, szelídebbé vált, kezdett úgy élni, mint egy igazi mai úr, s csak a „hadizsákmánnyal” és annak neveltetésével foglalkozott. Úgy törődött vele, mint egy lovag vagy egy apa, ám nem tudta, hogy szerelmes belé, ezért párbajozott is érte az Ordódy fiúval (itt megsebesült) és a Tarnóczy Emilt pedig börtönbe záratta, mert el akarta venni tőle a kiszemelt örökösét. Az örökös rettegés, hogy elveszik tőle Apolkát, megrendítette a grófot, állapota egyre romlott, elméje megbomlott: hallucinált, őrült gondolatai, rögeszméi, víziói voltak. A regény végén a megszökött Tarnóczy Emil 600 forintért visszavásárolta a megöregedett és megcsúnyult Estellát a fiatal Behenczytől, s elcserélte őt Apolkával. Ekkor az ismét lovaggá nemesedett Pongrácz készítetett egy nagy koporsót, hogy kedvenc lovával együtt temessék el, s ekkor megmérgezte magát, öngyilkos lett. A regény befejezése nem komikus, inkább a tragédia színezi át. A grófot végül egyedül temették el, az ábrándokat szétfoszlató valóság győzelmét hangsúlyozza az író az utolsó sorokban. Mikszáth keserűsége abban rejlik, hogy Mo-n már azt, aki nemesként él azt bolondnak tartják. Legfeljebb Blázy polgármesterre (aki 2 évig ült a szabadságért Kufsteinban), s a romantikus polgár Tarnóczy Emilre (aki nemes érzésű, tele idealizmussal) tekint némi reménnyel, bizakodással a kiábrándult író. A Noszty fiú esete Tóth Marival Noszty Feri huszárhadnagy, akinek feltétlenül pénzre van szüksége, szemet vet a környék leggazdagabb lányára, Tóth Marira. Cselszövésekkel, kompromittáló helyzet teremtésével, a gyakorlott szívhódítás minden eszközével igyekszik elérni, hogy a felesége legyen a lány, aki finomságával, romantikus egyéniségével egy tisztább világot képvisel. Az apa, az amerikás Tóth Mihály átlát a cselszövényen és az utolsó pillanatban megakadályozza a házasságot. A regényben megjelenik a vármegyei és miniszteri apparátusba beépült kiterjedt Noszty atyafiság, s mindnyájan szívvel-lélekkel szurkolnak a hozományvadászat sikeréért. Noszty Feri semmitől sem riad vissza, hogy a család régi híréhez az eltékozolt vagyont megszerezze. Csal, hazudik, váltót hamisít, a brancsbeliek szemében mégis tökéletes úriember. Mikszáthoz az egyszerű emberből lett milliomos, a "kifli-király" Tóth Mihály áll a legközelebb. Felruházza saját életrajzi adataival, jellemével, világnézetével. Tóth Mihály a legjobb polgári erények megtestesítője, Amerikába azért utazott, mert király nélküli országot keresett. Hazajőve a magyar mezőgazdasági ipart akarja fellendíteni, kórházat alapít, segíteni akar a népen. Az egyik legjobb Mikszáth-regény.